Huszár.
Egy magyar jelenség, amely ugyanazt a képet ébreszti fel minden más anyanyelvű népben is.
Huszár. Az a lovaskatona, aki leffentyűs csákóföveget vagy forgós csákót, gazdagon zsinórozott dolmányt és szűk nadrágot, színes fonott övet és sarkantyús rövidszárú csizmát, balvállán átvetett, ugyancsak gazdagon zsinórozott mentét visel. Huszár. Vállszijjon tartott szablyát és tarsolyt hord, a nyeregkápára erősített karabélyt és deli pár pisztolyt is kéznél tart.
Huszár. Egy magyar szó és egy magyar fogalom, amely mindenki számára ugyanazt jelenti itthon és a nagyvilágban, mindenütt. Huszár. Nekünk, magyaroknak az a nemzeti jelkép, akiben az ősi magyar lovasharcosnak a tűzfegyverek korában való újjászületését látjuk. Huszár. Minden más népbelinek is a magyar könnyűlovas, aki az elmúlt fél évezredben ott virtuskodott a török háborúkban családi tűzhelye, szülőföldje védelmében, a Habsburg-ellenes szabadságharcokban nemzeti jogainak biztosításáért, a dinasztikus háborúkban uralkodója hívó szavát követve. Huszár. Az a szó és az a jelenség, amely mindenki számára egyet jelent azzal, hogy magyar, a magyar hadi tudást, szokást és műveltséget testesíti meg.
Huszár. Harmincnégy országban más népek fiainak az a harcosa, aki magyar mesteréről elsajátította a felderítés, portyázás, lesvetés, rajtaütés, váratlan lovasroham és kézitusa magyar módiját. Huszár. Az az ember, aki az egyik utolsó szabályzat szerint „jóságos természet mellett bátorszívű, aki önmagában, lovában, fegyverében bízik”, aki „ a legválságosabb helyzetben is merész elhatározásra jut, azt nyomban tettel követi, és nem ismer nehézséget”. Huszár. Az a harcos, akiben a váratlan vakmerőség a kiszámított cselekedettel, a ravaszság a lovagiassággal, a kitartás az időben való távozással egyesülten nyilatkozik meg.

Részlet dr. Zachar József hadtörténész 2007. szeptember 22-én a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Örökség Díjhoz fűzött laudációjából.